Equilibrium

Equilibriumot az első kor derekán alkották meg a Teremtés egy félreeső sarkában. Tervezőinek, a kor legragyogóbb elméinek célja egy tökéletes, önfenntartó rendszer megalkotása volt. Kényszerű kompromisszumként statikusra alkották, a fejlődés gondolata nem szerepelt az eredeti tervben. Mint kísérleti helyszínt úgy rendezték be, hogy a Nap kiválasztottjai nélkül is működőképes legyen, ami sikerrel is járt. (Mint később kiderült, az Elbitorlásra készülő sárkányvérűek egyebek között ezt vették alapul, amikor ideológiát keresték lázadásukhoz.)



Noha fizikai valójában több száz mérföld átmérőjű, annak idején egyetlen gyöngyszembe rejtve is elfért a kísérletet irányító felkentek vezetője, egy alkony kasztú varázsló nyakláncán. Bukásakor a gyöngy „elgurult”, talán meg is semmisült: Equilibrium azóta többé-kevésbé szervesül a Teremtés többi részéhez. Azonban nem tudni, hogyan és milyen módon kapcsolódik: a terület közepét alkotó, országrésznyi tavat szegélyező dombokon túl egyre magasabb és magasabb hegyláncok emelkednek, láthatóan a végtelenségig. A tóba ömlő két folyó furcsamód a torkolatánál a legkeskenyebb: ha folyásukat visszafelé követjük, egyre szélesednek – több száz mérföldre utazva már nem is látható a túlpartjuk.



Noha Equilibrium éppúgy az öt őselemből épül fel, mint a Teremtés többi része, ezek más logika szerint kapcsolódnak egymáshoz. A tágas völgy alacsonyabban fekvő részei egyértelműen a fa elem hatását mutatják trópusi vagy szubtrópusi őserdeikkel és bambuszligeteikkel. A környező magas ormok és a mögöttes hegyvidék a föld befolyási övezetei. A medence közepét elfoglaló tó magától értetődően a víznek – bizonyos szempontból Equilibrium központi elemének – van szentelve. A tóba ömlő két folyó a levegő és a tűz jellegzetességeit hordozza. Míg a Deres torkolatánál mindig jégtáblák úsznak, és a fákat több láb vastagságú fagyott pára borítja, addig a Forrás a völgyében sorakozó termálforrásokról, ként gőzölgő mezőkről és gejzírekről kapta a nevét.



A nagyjából kör formájú tó vagy inkább beltenger vize sós, noha a belé ömlő kisebb-nagyobb vízfolyások mind édesek. Szigetek, lagúnák és mocsarak csak a partjai mentén találhatók, középső része nyílt vízfelület. A tó vize lassú, körkörös mozgással áramolva tart a központ felé, ahol hatalmas örvény nyeli el a vizet. A több száz láb átmérőjű, fülsiketítően robajló jelenség az egyetlen kifelé vezető kapu Equilibriumból – igaz, a bölcsek is csupán találgatnak, mi történik a mélybe hulló tárgyakkal vagy emberekkel. Évente egyszer, a kalibráció napjaiban az áramlás a visszájára fordul, és az örvényből kibuggyanó víz különös maradványokat, eszközöket, nagynéha élőlényeket vet ki.



Az örvény fölött, az Equilibriumot átható esszencia kavargásának fókuszában lebeg a Tű. Ez egy két mérföld magasra nyúló, sok száz láb átmérőjű sziklaalakzat, melynek felső csúcsa boltívet alkot. Az ív alatt egy szivárványszínben játszó, áttetsző, narválforma gigász úszik a levegőben, láthatóan az ugrás pillanatába dermedve.



Az alakzat szabályosságát csak egyetlen sziklakar töri meg, mely nagyjából vízszintesen nyúlik kifelé. Ennek végéről egy felvonó vészesen lengedező kötelei csüngenek le: ez a fent lebegő város megközelítésének egyetlen módja, hacsak az érkező nem képes repülni. A felvonóhoz egy pontonokból álló kikötő csatlakozik, mely úszóházaival élénk cserebere színhelye. A kikötő közelében az örvény szívóereje már jelentős, így a megközelítés (és főleg a távozás) csak erős és ügyes hajósok számára kockázatmentes.



A Tűt egyébként bizonyos távolságra lehorgonyzott szentélyek, úszó kultuszhelyek gyűrűje veszi körül, melyek a tó vizén lebegnek. Egyetlen olyan szentély van, amely szabadon úszik, ezt egy bonyolult vitorlarendszer tartja egyensúlyban, és egy légelemű sárkányvérű építette.



A Tű a völgy kulturális és politikai központja, mely fölött egyetlen törzsnek sincs hatalma. Számos csoport, vallási irányzat és törzs békés találkozóhelye, ahol tilos erőszakot alkalmazni és bármilyen módon ölni: a tilalom megszegőit az örvénybe vetik. Üregeit, folyosóit és a külső falakhoz tapasztott építményeit több ezren lakják, jobbára kereskedők, dalnokok és sámánok. Itt őrzik a völgy felhalmozott tudásának java részét – mivel az írásbeliség nemigen ismert, ez jobbára képi ábrázolásokat és szájról-szájra továbbadott mítoszokat jelent.



Itt él Equilibrium első számú nem emberi fajának legnépesebb, néhány száz fős kolóniája. A jogmadarak tarka tollú, sasforma ragadozók, kiterjesztett szárnyuk fesztávolsága akár a 4-5 métert is eléri. Diplomáciai érzéküknek és bölcsességüknek köszönhetően a jog és igazság őreiként tekintenek rájuk, ők pedig évszázadok óta igyekeznek megszolgálni a beléjük vetett bizalmat. Légi úton a völgy bármely részére odaérhetnek néhány órán belül, így egyben a hírek leggyorsabb forrásai is. A jogmadarak fészkei a Tű felső részén találhatók, közvetlenül a szűkösen mért tetőkertek alatt. Számuk lassú csökkenést mutat, mert évről évre mind kevesebb fióka kel ki a tojásokból.



A völgy életének mágikus értelemben is a Tű a középpontja. A kalibráció napjaiban a sors nexuspontjává válik, ahol a normálisnál sokszorta gyakrabban fordulnak elő víziók, megérzések és sajátos egybeesések. Ezért a hétköznapi emberek többsége ilyenkor elhagyja a várost, és a tó partvidékére utazik, helyüket pedig látnokok, sámánok és ilyen-olyan útkeresők veszik át.



A Tű a völgy egyetlen nagyobb, városias települése, másutt csak mezőgazdálkodásból vagy vadászatból és halászatból élő törzsek kisebb-nagyobb falvai találhatók. E törzsek évszázadok óta viszonylag kiszámíthatóan csapásnak össze egymással. A négy legerősebb törzsszövetség a tó partjaihoz közel él: a mocsárlakók a rejtőzés és a mérgek mesterei, a magaspartiak teraszos gazdálkodást folytatnak erődfalvaik körül, a síkföldiek jórészt pásztorok, míg a sziklahátiak kézművesek és bányászok.



A legendák szerint – melyek legalább 1300 évre nyúlnak vissza a múltba – a világ rendje rendszerint az volt, ami manapság: a völgyben sosincs teljes béke, igaz, a kiterjedt háború is ritkaság. Az itteniek számára ez a teljes világ, nem tudnak arról, hogy az égbe nyúló hegyláncokon túl bármi is lenne. Persze időről időre felfordult a világ, és ők ezt is emlékezetükbe vésték.



Az Elbitorlásról itt mit sem tudtak, ám a kísérletnek nem tett jót, hogy ellenőrizetlenül maradt. Az egyik belső felvigyázó, a Veszett Kutya néven emlegetett fa-elementál mindinkább átadta magát őselemének, és burjánzásba kezdett. Talán a völgyre is elpusztíthatta volna, ha nem lép színre a Nap egy kiválasztottja. A Napkirály Equilibriumban született (ez az Elbitorlás óta már lehetséges volt), a szivárványnarvál szarvát fegyverül használva legyőzte a Kutyát, száz évig uralkodott a völgy fölött, majd egy napon gyalogvárával és a narválszarvval együtt eltűnt.



Utoljára T’war városában látták. Ez a hely már az Equilibrium-kísérlet előtt is álló város volt, melyre utóbb nem fordítottak különösebb figyelmet. A Napkirály eltűnésével egy időben falai között egy árnyföld jött létre. (Addig ilyen nem létezett, így Equilibrium alvilága is üresen állt.) T’war lakói hamarosan elhagyták a baljóslatú helyet, amelyet attól kezdve Ó-T’warként emlegettek. A mocsárba süllyedt városban olyan kísértetek vertek tanyát, akik leszármazottaik felett gyakorolt hatamukkal igyekeznek fenntartani hajdani életük látszatát. Az Örökösök, ahogy magukat nevezik, mostanra évszázados rémuralmat építettek ki, és ők a völgy „szervezett alvilága”.



A Napkirályt egy messianisztikus szekta ma is visszavárja. Jelképük a narválszarv, amelynek másolatát különféle amulettek formájában maguk is viselik. (A szarvukért elkülönített medencékben kis termetű vágónarválokat tenyésztenek.)



Mintegy 120 évvel ezelőtt úgy tűnt, a Napkirály újjászületett: egy, a Nap jelét hordozó kiválasztott néhány hónap alatt sarka alá hajtotta a törzsek java részét. Bizonyára meghódította volna az egész völgyet, ha ki tudja, honnan meg nem érkezik a Hajsza, mely jelentős áldozatok árán végzett vele. Győzelmük színhelyén örökké nyíló virágokkal teli rét jött létre, melynek virágpora éjjel-nappal spriálisan emelkedve száll a Tű felé.



A sárkányvérűek akkor már évek óta úton voltak; megtizedelve és legyengülve szükségét látták, hogy ideiglenesen tábort verjenek. Ám jelenlétük tartósnak bizonyult, ugyanis többé nem találták meg a hazavezető utat. Ma is erődített táborukban élnek, amelyhez egy szabályos Szeplőtelen-rendi kolostor is tartozik.



A társaság mostanra két pártra szakadt. A tradicionalisták őrzik a külvilági tudást, és a visszatérésen munkálkodnak, míg a mind nagyobb számban jelenlévő alkalmazkodók (akik általában már itt születtek) a völgyben vélik megtalálni a boldogulásukat. Ez a szerzetesek térítőmunkáján is nyomon követhető, akik eleinte az elemi sárkányok kultuszát propagálták (e célból betanított, beszélő propagájokat is hoztak magukkal). Ám később felmerült, hogy Equilibrium mint fiókvilág netán az öt elemi sárkány tojása volna; esetleg itt nem a sárkány, hanem a narvál lehet az elemi apoteózis legfelsőbb foka.



A sárkányvérűek minden belső ellentét dacára igen aktívak. Nagy szerepet játszanak a helyi elementálok megrendszabályozásában, és állandók a villongásaik a Napkirály visszaváróival, akik hajdani beavatkozásukat ma is sérelmezik.